A napokban rendezték meg a fővárosban rekord számú nevezővel, 380 hallgató részvételével a 2016/2017. tanév Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságát judo sportágban. A Pécsi Tudományegyetemet (PTE) 34 hallgató képviselte profi és amatőr kategóriában, nem is akárhogyan: a pécsi egyetem a második lett az összesített csapatversenyben a „biztos befutó” Testnevelési Egyetem mögött.
A profi kategóriában olimpikonok és válogatott kerettagok is indultak. Cirjenics Miklós, a riói olimpia indulója térdműtétét követően vállalta, hogy a PTE csapatát erősítse, ahogy elmondta, ezt kötelességének érezte. Pupp Réka számos junior és U23-as nemzetközi verseny helyezettje is a pécsi egyetem színeiben lépett tatamira. A profik mellett erősítést kapott a PTE amatőr kategóriában a „rokonsportág”, a birkózás képviselőitől, valamint azon hallgatóktól, akik a kötelező küzdősport órákon kívül is vállalták a felkészülést a versenyre. A csapat rendkívüli teljesítménnyel állt helyt, kiváló küzdelmekkel és rengeteg ipponnal juttatták a Pécsi Tudományegyetemet az összesített csapatversenyben a II. helyre a Testnevelési Egyetem mögött.
Külön köszönetet érdemelnek a felkészítő edzők: Romváry Attila, Kersics Antal, Kersics Dávid, Ginder József, Hangyási László, Braun Ákos, Kárpáti Gábor és Gard Richárd.
A PTE hallgatóinak egyéni eredményei:
I. helyezettek
Windischmann Bence profi, 73 kg
Bognár Péter profi, 60kg
Boros Bence profi, 66kg
Cirjenics Miklós profi, +100kg
Pupp Réka profi, 52 kg
Haaz Levente amatőr, 66 kg
Vadkerti-Tóth Viktor amatőr, +100kg
II. helyezettek
Holup Marcell amatőr, 73kg
Kersics Dávid profi, -100kg
Knetig Emőke Zsuzsanna profi, 57 kg
Árvai Márk amatőr, 66kg
Égi Barnabás amatőr, 90kg
Kárpáti Gábor profi, 81kg
Godina Nóra profi, 78kg
III. helyezettek
Mátics András profi, 73kg
Németh Zsolt amatőr, 73kg
Sólyom László amatőr, +100kg
Szabó Anna Anita profi, 63kg
Dr. Szabó Zsolt profi, +100kg
Mód Jordána profi, 70kg
Szűcs Barbara profi, 63kg
Keller Bettina profi, 57kg
IV. helyezettek
Egyed Dániel amatőr, 73kg
Koósz Richárd amatőr, 81kg
Vincze Simon amatőr, 90kg
Lovrencsics Gergő, amatőr 81kg
VII. helyezett
Szél Bálint amatőr, 81kg
BathóVanessza Karina amatőr, 57kg
Huszár Martin profi, 90kg
Bak Barnabás amatőr, 73 kg
A nagy létszámú mezőnyben kiválóan küzdő és helytálló, de helyezetlenül záró hallgatóink:
Kovács Zsolt, Rónyai Péter, Gyöngyösi Áron, Aradi Richárd
A felkészülés során sérülést szenvedtek, így sajnos nem indulhattak el a versenyen:
Buzsáki Bálint, Gombor Péter,Tomozi Anna Zsófia, Nagy Attila, Gard Richárd
Kapcsolódó bejegyzések
Európa 20 legjobb egyetemvárosa között szerepel Pécs!
A Corriere della Sera, Olaszország legnagyobb példányszámban terjesztett és legolvasottabb napilapjának utazással fogla...Doktorrá fogadom…
Az egyetemi doktoravatás 100 éves évfordulóján tartotta idei hagyományos őszi doktor- és díszdoktoravató ünnepségét nov...A túlsúlyos járművek kiszűrése a cél
A közúti közlekedésbiztonság javítása, az útvagyon megőrzése és az egyenlő piaci feltételek megteremtése a célja a „Nem...MOKSZ galéria a rövidpályás gyorskorcsolya világkupáról
Felirat hozzáadása ...Mindent beleadnak a futsalosok
Rendhagyó megyei rangadóra készülnek a Debreceni Egyetem női futsalosai és a férfiakra is kemény küzdelem vár. A megye ...A BKK meghosszabbította az októberi bérletek érvényességi idejét
November 7-én 24 óráig lehet használni az októberre szóló - november 3-áig, 4-éig vagy 5-éig érvényes - BKK bérleteket....Szárnyalnak a kosaras lányok
Kiütéses győzelmet aratott az egyetem női kosárlabda csapata az ünnepi hétvégén, a férfi kosarasoknál öt percen múlt a ...Salt Lake City ON - Galéria
Tegnap Salt Lake Cityben már javában zajlottak az edzések. Csatoltan küldünk néhány képet szíves felhasználásra. A mai ...Jogi kérdéseket vitatott meg és a következő lépésekről döntött a biztosi testület
Jean-Claude Juncker elnök kezdeményezésére a biztosi testület ma Frans Timmermans első alelnök vezetésével megvitatta a...Pótlóbusz jár a 12-es és a 14-es villamos teljes vonalán az első novemberi hétvégén
A 2016. november 5-6-i hétvégén a 12-es és a 14-es villamos teljes vonalán pótlóbusz jár, mert karbantartási munkákat v...