Nem kell jövőre messzire utazniuk azoknak a szurkolóknak, akik a férfi Európa-bajnokságon a helyszínen kívánnak majd szurkolni a magyar válogatottnak.
Ma délelőtt közös sajtótájékoztatót tartott a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ), ahol Horia Paun elnök bejelentette, hogy a 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság egyik házigazdája Magyarországot választotta partnerének, így a kolozsvári csoportban játszik jövőre Sztojan Ivkovics együttese.
Paun elmondta, könnyű volt meghozni a döntést, hiszen 2012 óta partneri, baráti kapcsolatot ápol a két szövetség, és ennek megkoronázása volt tavaly a közös rendezésű női kosárlabda Eb.
A két szövetség közötti partneri és a szövetségi vezetők közötti baráti kapcsolatokról Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke is szólt:
"A tavalyi magyar-román közös rendezésű női Európa-bajnokság óta a két ország szövetsége között a kapcsolat nem csupán sportdiplomáciai, de inkább sportbaráti. Nekünk óriási siker, hogy Románia Magyarországot választotta ki maga mellé a 2017-es férfi Európa-bajnokság kolozsvári csoportjába. Bízom benne, hogy mindkét nemzet válogatottja tovább is tud majd jutni a csoportból!"
Mindkét vezető szót ejtett a mérkőzések biztonsági kockázatáról. Szalay Ferenc elmondta, az MKOSZ arra törekszik, hogy zárt rendszeren belül értékesítse a jegyeket, és azok csak kosárlabda-szurkolókhoz jussanak el.
„Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók között a legtöbb ember szereti a kosárlabdát, jó szurkolóként fog eljönni Kolozsvárra, nem pedig botrányt keresni” - jelentette ki a magyar szövetség elnöke.
Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára elmondta, négy kategóriában kínálnak jegyeket a magyar szurkolóknak. A román-magyar mérkőzésre 1300 jegyet, a magyar csapat többi mérkőzésére 3000 jegyet különítettek el a magyar szövetség számára. Emellett 200 tornabérletet és a többi mérkőzésre összesen 3000 jegyet kap a magyar szövetség. Megjegyezte, a tornabérlet nem lesz érvényes a román-magyar mérkőzésre.
Az együttműködést a FIBA részéről Kamil Novak, a FIBA európai ügyvezető igazgatója is üdvözölte:
“2015-ben a női Európa-bajnokság kapcsán már láthattuk, hogy milyen hatékonyan tud a két ország együttműködni. Így aztán jó, hogy ismét van olyan cél, amelyik újra összehozta a szomszédvárakat. Kolozsvár csak egy rövid autóútra van a magyar határtól, így aztán én teltházas mérkőzéseket várok, hiszen a magyar válogatott 1999 után tér vissza az Eb-re, ami minden bizonnyal a szurkolókat is megmozgatja majd!”
A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokságot (EuroBasket 2017) augusztus 31. és szeptember 17. között közösen rendezi Finnország, Izrael, Románia, és Törökország. A magyar válogatott 1999 után lehet ott ismét a kontinenstornán, Románia 30 év otán lehet ott a férfi Eb-n.
Az Európa-bajnokság csoportkörének sorsolását 2016. november 22-én tartják Törökországban.
Kapcsolódó bejegyzések
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az EMMA egyesület közösen fordul az ombudsmanhoz, hogy a szülészeteken, gyermekágyas osztályokon természetes legyen a „rooming-in”, vagyis az anya és az újszülött együttes elhelyezése. Nem csak a szervezetek, hanem a tudományos kutatások is azt mondják, hogy a 24 órás baba-mama együttlét mindenkinek jó. Az ombudsmant ezért arra kéri a két civil szervezet, hogy kezdeményezze a kérdést érintő szakmai protokollok módosítását, és támogassa a rooming-in rendszer általános bevezetését.
Nem követett el garázdaságot Dopeman, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyfele, amikor belerúgott a ledöntött Or...Az Alkotmánybíróság döntése az uniós döntések alkotmányossági felülvizsgálatáról
Tegnap döntött az Alkotmánybíróság az ombudsman alaptörvény-értelmezési indítványáról. Az alapvető jogok biztosa az uni...ELSŐ NEMZETKÖZI AKROBATIKUS KOSÁRLABDA KUPA
A rendezvény hivatalos neve: BUDUNKPEST - Első Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda Kupa és Labdazsonglőr bemutató A ...Hogyan közelíthető meg a Kossuth tér a metróállomás lezárásának idején?
2016. december 3-ától (szombattól) várhatóan három hónapon keresztül az M2-es metró mindkét irányban megállás nélkül ha...Még több bababarát kórházat!
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az EMMA egyesület közösen fordul az ombudsmanhoz, hogy a szülészeteken, gyerme...Polgári Természetőr Szolgálat
Dátum: 2016. december 11. vasárnap, 9:00 Helyszín: Budai Tájvédelmi Körzet 2016 decemberében Polgári Természetőr Cso...Megsértette a munkavállalók jogait a Mediaworks a Népszabadság hirtelen bezárásával
Megsértette a Munka Törvénykönyvének szabályait a Mediaworks Zrt., mert nem kérte ki a munkavállalók képviselőinek előz...Jeges tűz avagy az LMP támogatásával egészül ki az Alkotmánybíróság
A kormánynak sikerült megszereznie az LMP támogatását négy új alkotmánybíró jelöléséhez. A kétharmad elvesztése miatt h...Doktorrá fogadom…
Az egyetemi doktoravatás 100 éves évfordulóján tartotta idei hagyományos őszi doktor- és díszdoktoravató ünnepségét nov...Nagy küzdelem várható
Bizonyítani akarnak a hétvégén a DEAC férfi kosárlabdázói, az Óbudai Kaszásokat fogadják szombaton. A férfi kézisek, a ...