Keresés...

Szárnyalnak a kosaras lányok

Kiütéses győzelmet aratott az egyetem női kosárlabda csapata az ünnepi hétvégén, a férfi kosarasoknál öt percen múlt a győzelem. A labdarúgók szombati mérlege egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség.

Megszerezte sorozatban harmadik győzelmét a DEAC női kosárlabda csapata, ezúttal a MAFC-ot ütötte ki. Kovács Imre együttese győzelmével vezeti a másodosztályú bajnokság Keleti csoportját, mutatott játékával pedig bizonyította, hogy idén merészebb célkitűzések elérésére is alkalmas.

"A második negyedbeli kisebb megingásoktól eltekintve végig uraltuk a mérkőzést. Igazi csapatmunkával sikerült elérni ezt a győzelmet, percről-percre őröltük fel az ellenfelet. Gratulálok a lányoknak!" – összegzett Kovács Imre szakvezető a találkozó után.

  • DEAC - MAFC 83-44 (23-8, 13-16, 24-17, 23-3)

Öt perc rövidzárlat

A férfi kosárlabda NB1/B ötödik fordulójában a DEAC Kamilla Gyógyfürdő kikapott a taktikusan játszó Miskolc otthonában, így 3-2-es mérleggel áll a bajnokságban. Hiába vezetett a harmadik negyed elején már 12 ponttal is Ferenczi Tamás alakulata, egy ötperces rövidzárlat után elveszítette a mérkőzést.

"Az első félidőben a megbeszéltek szerint játszottunk és úgy is nyolc ponttal vezettünk, hogy rengeteg ziccert hibáztunk. A térfélcsere után érthetetlen módon összeestünk, a Miskolc pedig rendre leindított bennünket, hiába kértem időt többször is, megfordították az állást. A védekezés-váltásunkkal valamelyest visszajöttünk a mérkőzésbe, de a rengeteg kihagyott üres helyzet és az ellenfélnek adott második esélyek megbosszulták magukat" – értékelt Ferenczi Tamás vezetőedző.

  • MEAFC – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 68-62 (18-18, 8-16, 22-11, 20-17)

Magabiztosan nyert a Sáfár-legénység

Tizenegyedik bajnokiján a kilencedik győzelmét könyvelhette el a megyei első osztályban a DEAC labdarúgó csapata, aki a középmezőnyben szereplő Hajdúsámsoni TTISZE gárdáját fogadta szombaton. A találkozó a nem éppen ideális talajviszonyok ellenére is élvezhető játékot hozott, amiről elsősorban a debreceni egyetemisták gondoskodtak, hiszen végig irányításuk alatt tudták tartani a találkozót. Újabb győzelmüknek köszönhetően őrzik második helyüket a táblázaton Sáfár László tanítványai, egy ponttal lemaradva a listavezető Nyíradony VVTK mögött.

  • DEAC - Hajdúsámsoni TTISZE 4-1

Egy pont a tavalyi ezüstérmes ellen

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 11. fordulójában a középmezőny elején tanyázó Sárrétudvari KSE látogatott a kicsivel hátrébb helyezkedő DASE alakulatához. A találkozót nem éppen ideális talajú pályán, de annál nagyobb elánnal, színvonalas játékkal oldották meg a felek. A 11. percben a Debreceni Egyetem csapata szerezte meg a vezetést, majd felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A 30. minutumban Tiszai Gergő egyenlített. A DASE játékosai hősiesen hajtottak a győzelmet jelentő gólért, de hol némi pontatlanság, hol egy-egy kétes ítélet akadályozta meg őket a győzelem megszerzésében, így 1-1-es eredménnyel zárult a középházi összecsapás.

  • DASE - Sárrétudvari KSE 1-1

Komádiban maradtak a pontok

A DEAC II. a kilencedik játéknapon a dobogós helyért harcoló Komádi SE otthonába látogatott a labdarúgó megye II. déli csoportjában. A meccs kiegyenlített játékot hozott, sokáig úgy tűnt, nem lesz gólfieszta, ám ez utóbbira végül rácáfoltak a csapatok. A félidei 3-1-es eredmény után Bíró Roland két találatával egyenlítettek a debreceni egyetemisták. Ekkor már valamennyi tartalék játékos a pályán volt és a helyzet megbosszulta magát: Hetrovics Roland sérülés miatt nem tudta tovább folytatni a játékot, így az utolsó húsz percet emberhátrányban volt kénytelen megvívni a DASE. A létszámfölényből fakadó nyomást nem bírták a debreceni fiatalok, végül a hazaiak nyerték a találkozót 5-3 arányban.

  • Komádi SE - DEAC II. 5-3
Kiütéses győzelmet aratott az egyetem női kosárlabda csapata az ünnepi hétvégén, a férfi kosarasoknál öt percen múlt a győzelem. A labdarúgók szombati mérlege egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség.

DEAC - MAFC 83-44 ,Komádi SE - DEAC II. 5-3, DASE - Sárrétudvari KSE 1-1, DEAC - Hajdúsámsoni TTISZE 4-1, MEAFC – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 68-62 ,

 
Elejére!