Keresés...

Izgalmas mérkőzések előtt a DEA

Fontos meccs vár a DEAC Kamilla Gyógyfürdőre, hiszen amennyiben megnyerik a következő találkozót, át is vehetik az első helyet a tabellán. A női kosarasok hazai pályán játszanak.


Most pénteken pótolja be a DEAC Kamilla Gyógyfürdő a január első hetéről elhalasztott mérkőzését a Calle Pubfood Békés csapata ellen. A találkozó fordulópont lehet a már hét mérkőzés óta veretlen egyetemi gárda számára, hiszen ha nyernek, a jobb kosárarányuknak köszönhetően átvehetik a vezetést a bajnokságban.

A debreceniek most sem bízhatják el magukat, papíron ugyanis a Békés gárdája erős ellenfélnek számít. Aminek viszont örülhetnek a debreceniek, az az, hogy a januári találkozón Jahmal Jones még nem léphetett volna a pályára, most azonban ennek nem lesz akadálya. A meccs 17 órakor kezdődik a Molnár Miklós Sportcsarnokban.

A női egyetemi kosárcsapat a legutóbbi alkalommal fontos győzelmet aratott Szolnokon, most vasárnap pedig hazai pályán küzd meg az Aluinvent DVTK Miskolc U23-as csapatával. A miskolciak egyébként a legutóbbi fordulóban komoly, 44 pontos vereséget mértek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület gárdájára.

A férfi futsalosok hétfőn a Mag-Log Team CFT Gödöllő csapatát látják vendégül a DESOK Csarnokban este 6 órától. A DEAC női futsalcsapata igazi hajdú-bihari összecsapásra készül, hozzájuk a Hajdúböszörményi TE I. látogat szombaton délután 2 órakor.

 
Elejére!