Holokauszt-megemlékezést tartott a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézete a Német egység napjának alkalmából Debrecenben.
A holokauszt áldozatainak egykori lakhelye előtt helyeztek el augusztusban Debrecenben botlatóköveket, az október 3-i Német egység napja alkalmából pedig „Párbeszédben. A holokauszt-emlékezet alakulástörténete német és magyar távlatból” címmel rendezett tudományos tanácskozást az egyetem Germanisztikai Intézete a Debreceni Német Kulturális Fórummal közösen a Méliusz könyvtárban.
"A közös emlékezés a kultúra továbbélésének eszköze. A konferencián a holokausztra visszatekintés segítségével kölcsönösen képet kapunk a német és magyar nemzetek emlékezéskultúrájának alakulásáról" – fogalmazott megnyitóbeszédében Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese.
Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy 170 évvel ezelőtt telepedtek le a városban az első zsidó családok, jelenleg is az ország második legnagyobb zsidó közösségét alkotva, melynek hagyományai szerves részét képezik Debrecen kulturális életének.
Az október 4-i tudományos tanácskozáson a nyitóelőadást Michael Quante, a münsteri egyetem filozófiai intézetének professzora tartotta, akit a Debreceni Egyetem 2012-ben választott díszdoktorai sorába. Michael Quante október 1-jétől egyetemének nemzetközi kapcsolatokért és tudástranszferért felelős rektorhelyettese, akinek első hivatali útja a Debreceni Egyetem által szervezett konferenciára vezetett.
A Debreceni Egyetem Filozófiai Intézete és Michael Quante huszonöt éve dolgozik együtt, Rózsa Erzsébet professzor asszonnyal eddig tíz közös kötetet szerkesztettek együtt.
Kapcsolódó bejegyzések
Felhívás Alkotmánybíróság előtti eljárásban való közreműködésre
Az Európában párját ritkító bírói gyakorlat alapján Magyarországon a közterületen intézkedő rendőr arcát tilos nyilváno...Kis település nagy segítsége
A Debreceni Egyetem Gyermekklinikáját támogatták az ötödik Esztári Lecsófesztiválon összegyűjt adományokból. Az 1400 l...Strasbourg leállította egy menedékkérő görögországi deportálását
Ideiglenes intézkedésként az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) leállította, hogy Magyarország átadjon Görögországnak...Gyere be, hogy kimehess!
A nemzetközi lehetőségek expóját 22 szakmai- és külföldi ösztöndíjakkal foglalkozó szervezet, továbbá az egyetem és a T...Üzenjük Magyarországnak - Az Eötvös Károly Intézet elemző tanulmánya
A Kormány 2016. február 24-én népszavazást kezdeményezett azzal a kérdéssel, hogy Akarja-e, hogy az Európai Unió az Ors...Ismét a legjobbak között!
Ma hozták nyilvánosságra a QS nemzetközi felsőoktatási rangsorát. A Debreceni Egyetem a külföldi hallgatók számával az ...A Múzeumkert növényfelmérésének dokumentációja elérhető
A Múzeumkert helyreállítását célzó projekt legelső lépéseként elkészült a kert részletes növénykatasztere, amely a növé...Mindent beleadnak a futsalosok
Rendhagyó megyei rangadóra készülnek a Debreceni Egyetem női futsalosai és a férfiakra is kemény küzdelem vár. A megye ...Emelkednek az Erasmus ösztöndíjak
A következő tanévtől magasabb ösztöndíjat kaphatnak az Erasmus+ programban részt vevő magyar hallgatók. A Tempus Közala...Jogi kérdéseket vitatott meg és a következő lépésekről döntött a biztosi testület
Jean-Claude Juncker elnök kezdeményezésére a biztosi testület ma Frans Timmermans első alelnök vezetésével megvitatta a...