Bizonyítani akarnak a hétvégén a DEAC férfi kosárlabdázói, az Óbudai Kaszásokat fogadják szombaton. A férfi kézisek, a női futsalosok, a DASE és a DEAC labdarúgói idegenben lépnek pályára a hétvégi fordulóban, miközben a DEAC II. hazai környezetben próbálja begyűjteni a bajnoki pontokat.
Az Óbudai Kaszások gárdáját fogadja szombaton 18 órától az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban a DEAC Kamilla Gyógyfürdő kosárlabdacsapata.
"A Kaszások nem kezdték jól a szezont, de a játékoskeretük adott ahhoz, hogy bárkivel szoros meccset tudjanak játszani. Tavaly is a felsőházba jutottak, így mindenképpen komolyan kell vennünk őket. A Honvéd ellen sajnos nem úgy játszottunk, ahogy igazából tudunk, még egy vereség nem fér bele, úgyhogy mindenképpen nyernünk kell" – nyilatkozta Farkas Attila, majd hozzátette, hogy hazai pályán még inkább oda kell tenniük magukat, hiszen nem szeretnének csalódást okozni a közönségüknek.
Az óbudaiak a városi rivális MAFC legyőzése után két vereséggel folytatták a bajnokságot, bár kis szerencsével akár veretlenül is állhatnának.
"ét szűk vereséget szenvedtek, ráadásul az előző alapszakasz első két helyezettje ellen, ezért csalóka a tabellán elfoglalt helyük. Egy összeszokott csapatról van szó, ahol a rutinosabb játékosokat nagyszerűen kiegészítik a fiatalok. Nem várok könnyű mérkőzést, de muszáj nyernünk. A héten elég jól kielemeztük a játékukat, és ha mindenki elvégzi a rábízott feladatokat, akkor nyerni fogunk" – zárta szavait a rutinos erőcsatár.
Idegenben folytatják Sáfár László tanítványai
A labdarúgó megyei első osztályban második DEAC-alakulat a dobogó harmadik fokán tanyázó Hajdúnánási GB FK otthonába látogat. Sáfár László legényei Berettyóújfaluban játszottak döntetlent az előző játéknapon egy csaknem másfél hónapos győzelmi szériát megtörve ezzel, és így visszacsúsztak a tabella második pozíciójába, míg Bálint Tivadarék Kabán győztek 2-0-ra, amivel felkapaszkodtak a bronzérmes helyre.
Mindkét oldalon van egy-egy gólfelelős, a „mesterlövészek” versenyében a debreceni Csörgő Krisztián a harmadik nyolc találattal, míg a nánásiak részéről Újvári Zsolt tizenkettőt rámolt be idáig az ellenfelek hálójába, amivel második a táblázaton.
A Hajdúnánási GB FK – DEAC mérkőzés vasárnap 14 órakor veszi kezdetét a Nagy Norbert Sporttelepen, Hajdúnánáson.
Nehéz küzdelem vár a DASE focistáira
Másik premier ligás együttesünk, a DASE is idegenben, a listavezető Nyíradony VVTK katlanjában lép pályára vasárnap délután. A debreceni egyetemisták jelenleg a tizenegyedikek két győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel mutatójukkal, míg Orosz János tanítványai hét győzelemmel és két döntetlennel az élen állnak. Pöszmet Tibor csapata a múlt heti fordulóban egy végig kiegyenlített összecsapáson szenvedett 2-1-es vereséget a Hajdúszoboszlótól, míg az adonyiak 5-1-re tudtak diadalmaskodni a Derecske otthonában.
Az eddigi formák alapján tehát egy pontszerzés nagy fegyvertény lenne a DASE-tól, de persze bármi megtörténhet, talán éppen most okoz majd kellemes meglepetést a fiatal egyetemi csapat! A találkozó vasárnap 14 órakor kezdődik a Nyíradony VVTK Sporttelepen.
A DEAC II. itthon bizonyíthat
Nyolcadik fordulójánál tart a labdarúgó megye II. déli csoportjának mezőnye, a DEAC II. ezúttal a Báránd KSE otthonában küzd a három pontért. A házigazdák az előkelő második, míg a debreceni egyetemisták a nyolcadik pozícióból várhatják az összecsapást. A tavalyi ezüstérmes legutóbbi öt meccséből négyet megnyert, mindössze a Pocsaj ellen hullajtott két pontot. Katona László csapatánál a mutató három győzelem, két vereség. Mindkét gárda egyaránt huszonhat gólt rúgott, így a támadójáték hasonlónak mondható, ám a védelmek már másképp produkáltak.
A legeredményesebb játékos debreceni oldalon Bíró Roland, a bárándiaknál pedig Bíró Barna, mindketten hét gólig jutottak idáig a szezonban. Eltiltás miatt mindkét együttesből lesz egy-egy hiányzó, ellenfelünknél Katona Csaba, míg a mi oldalunkon Papp Gábor nem játszhat szombaton 14 órától az Egyetemi Sporttelepen.
A DEAC női futsalosai Tolnán vendégszerepelnek az NB1 5. fordulójában, a Brandmission Tolna-Mözs elleni mérkőzés kezdési időpontja október 16-a, vasárnap 17 óra.
A DEAC férfi kézilabda csapata Fehérgyarmaton játszik az NB2-es bajnokság eheti fordulójában: október 15-én, szombaton 18 órától küzdenek a bajnoki pontokért.
Kapcsolódó bejegyzések
Mindent beleadnak a futsalosok
Rendhagyó megyei rangadóra készülnek a Debreceni Egyetem női futsalosai és a férfiakra is kemény küzdelem vár. A megye ...Karnevál a sport jegyében
Lassan elnyeri végleges formáját az egyetem karneváli kompozíciója, amelyre már felkerültek a szinte teljesen feldíszít...Pótlóbusz jár a 12-es és a 14-es villamos teljes vonalán az első novemberi hétvégén
A 2016. november 5-6-i hétvégén a 12-es és a 14-es villamos teljes vonalán pótlóbusz jár, mert karbantartási munkákat v...A 4-es és a 6-os villamos helyett pótlóbusz jár a teljes vonalon szeptember 24-én és 25-én
A 4-es villamos helyett 2016. szeptember 24-én (szombaton) és 25-én (vasárnap), a 6-os villamos helyett pedig 2016. sze...Debreceni Futballegyetem
„Az edzők edzője”, Filippo Inzaghi trénere és az olasz utánpótlás-igazgató is előadást tart a Debreceni Egyetem szepte...Az Alkotmánybíróság döntése az uniós döntések alkotmányossági felülvizsgálatáról
Tegnap döntött az Alkotmánybíróság az ombudsman alaptörvény-értelmezési indítványáról. Az alapvető jogok biztosa az uni...A DEAC kihagyhatatlan sporteseményei
Újabb lépést tehet a legjobb négy felé a DEAC Kamilla Gyógyfürdő a Hepp-kupában. Indul a labdarúgók idei utolsó pontvad...DExpo – mindenben telitalálat!
Színes forgataggá, valódi expóvá változott a Debreceni Egyetem Főépülete, amelynek homlokzatán hatalmas molinó hirdeti:...Első decemberi bajnokik
Hazai pályán játszanak a hétvégén a DEAC férfi és női kosarasai, valamint a kézilabdázók. A röplabda csapat Kaposváron,...A rendőröknek újból van arcuk
Az Alkotmánybíróság csütörtöki döntésével, az Eötvös Károly Intézetben készült indítványnak helyt adva, újra megerősíte...