Tállai András
országgyűlési képviselő,
a Belügyminisztérium államtitkára,
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
részére
Tisztelt Képviselő Úr!
2016. február 26-án került fel az Ön Facebook-oldalára a nagycsécsi térfigyelőkamera-rendszer átadásáról szóló a fotósorozat. A képek tanúsága szerint az ünnepségen a nemzeti színű szalagot óvodáskorú gyerekek tartották, akik műsort is adtak, biodíszletként szolgálva az Önt népszerűsítő és nyilvánvalóan politikai célú akcióhoz.
Az Eötvös Károly Intézet megítélése szerint a fenti akció a gyerekek alapvető jogait sérti, őket ugyanis nem szabad kampányeszközzé tenni. Önmagában az is furcsa, hogy a város ünnepséget rendez a térfigyelőkamera-rendszer átadásának alkalmából, ez azonban ízlés kérdése. A gyerekek politikai célú felhasználása viszont nem az.
Az Eötvös Károly Intézet 2015-ben nyílt levelet küldött minden országgyűlési képviselőnek – így Önnek is – a demokráciára nevelő oktatás érdekében, amelyben pártállástól függetlenül arra kérjük a politikusokat, vállalják, hogy a törvény szellemét betartva tartózkodnak a közoktatási intézményekben tett kampánycélú látogatástól. A levelet az alábbi linken találja: http://iskolaespolitika.hu/portfolio-archive/ajanlas-politikusoknak/
Arra szeretnénk kérni, hogy csatlakozzon kezdeményezésünkhöz, és a jövőben Ön is tartózkodjon kisgyerekek politikai célú használatától.
Budapest, 2016. február 28.
Tisztelettel:
Eötvös Károly Intézet
Kapcsolódó bejegyzések
Jogi kérdéseket vitatott meg és a következő lépésekről döntött a biztosi testület
Jean-Claude Juncker elnök kezdeményezésére a biztosi testület ma Frans Timmermans első alelnök vezetésével megvitatta a...Fogjunk össze a talaj és a termőföldek védelméért!
Egyre fogyatkozó termőföldjeink és talajaink további pusztulásának megakadályozására uniós szintű jogszabály és nemzeti...Politizáljanak-e a civilek?
Beszélgetés az Aurórában, 2016. december 1.Az EKINT Akadémia keretén belül beszélgetést szervezünk a civilek, a politik...Üzemlátogatás a Fővárosi Hulladék Hasznosító Műben
...Sportban a legjobbak között
A Debreceni Egyetem két hallgatója, Senánszky Petra és Kosina Gergő is megkapta az Év Egyetemi Sportolója-díjat. Az int...No country for Refugees – New asylum rules deny protection to refugees and lead to unprecedented human rights violations in Hungary
On 3 September 2015 at a press conference held in Brussels, Prime Minister Viktor Orbán said “We have one message for r...Ne feledje: szombattól három hónapig nem áll meg a metró a Kossuth téren
A BKK már korábban közölte: december 3-ától (szombattól) várhatóan három hónapon keresztül az M2-es metró mindkét irány...Segíts!
Dátum: 2016. november Helyszín: Főnix Kultúrműhely, Budapest, Rigó utca 6–8. Tartósélelmiszer-, téliholmi-, ruha- és j...Határtalan elismerés
Alelnökévé választotta Jávor Andrást, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettesét a Magyar Rektori Konferencia Hatá...A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület és a Magyar Helsinki Bizottság közös nyilatkozata a szeptember 15. óta hatályos menedékjogi szabályokról
A magyar–szerb határnál létrehozott két konténersor („tranzitzóna”) és az azokban lefolytatott eljárás jogsértő, ember...