A tiszai nyár egyik legszínvonalasabb, leglátogatottabb programja a Tiszafüredi Halas Napok – ezzel a szavakkal köszöntötte Fazekas Sándor az idén 25. alkalommal, ismét színes programokkal és gasztronómiai ínyencségekkel megrendezett Tisza-tavi eseményre érkezőket.
Ez országunk egyik legpatinásabb rendezvénye, már 1978-ban is több ezer ember ünnepelte itt a Tisza értékes kincsét, a magyar halat és a vízpart által kínált kikapcsolódási lehetőségeket – mondta a földművelésügyi miniszter, aki a megnyitó ünnepségre örömhírrel érkezett.
Fazekas Sándor bejelentette: a tiszai halászlé jó úton halad ahhoz, hogy Hungarikum legyen.
A Hungarikum Bizottság a közelmúltbeli döntésével a nemzeti értéktárba emelte ezt a régi, népi eredetű ételünket, amely a magyar életérzés elválaszthatatlan részét képezi – mondta Fazekas Sándor.
A miniszter elismerő szavakkal szólt Újvári Imre polgármester munkájáról, amelynek köszönhetően a város és annak közösségi, turisztikai élete az elmúlt években a mindennapok szintjén is jól érzékelhetően gyarapodott.
Tiszafüred polgármestere köszöntőjében azt mondta: a Tiszafüredi Halas Napok a szórakozás mellett a halról, a Tiszáról és a tiszai halászlé különleges zamatáról szól.
Az eseményen megjelenő dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, az egykoron városával szomszédosnak tekinthető Tiszafüreddel 2015-ben megkötött testvérvárosi szerződésről beszélt, jelezve, hogy Debrecen városa Tiszafüred turisztikai fejlesztéséhez hatékony segítséget tud adni.
Fazekas Sándor kiemelte: ahhoz, hogy a turizmus hazánkban hosszú távon gazdaságunk húzóágazata legyen, a közösségek egymást támogató fellépésére és sok olyan tradicionális, magyarságunkról, értékeinkről szóló rendezvényre van szükség, mint amilyen a Tisza tó mellett rendezett Tiszafüredi Halas Napok.
A miniszter hozzátette: ezek azok a rendezvények, amelyeken az itt élők igazán megmutathatják, mitől lett világhírű a magyar konyha és a magyar vendégszeretet; hogy mi teszi egyre elismertebbé a minőségi és egyedi ízeket kínáló magyar vendéglátást.
Kapcsolódó bejegyzések
A túlsúlyos járművek kiszűrése a cél
A közúti közlekedésbiztonság javítása, az útvagyon megőrzése és az egyenlő piaci feltételek megteremtése a célja a „Nem...Hat tonna kecsegét telepítenek a Dunába és a Tiszába
Néhány héten belül több mint 6 tonna kecsegét telepítenek a Dunába és a Tiszába - mondta a Földművelésügyi Minisztérium...Hogyan közelíthető meg a Kossuth tér a metróállomás lezárásának idején?
2016. december 3-ától (szombattól) várhatóan három hónapon keresztül az M2-es metró mindkét irányban megállás nélkül ha...Mindent beleadnak a futsalosok
Rendhagyó megyei rangadóra készülnek a Debreceni Egyetem női futsalosai és a férfiakra is kemény küzdelem vár. A megye ...Megsértette a munkavállalók jogait a Mediaworks a Népszabadság hirtelen bezárásával
Megsértette a Munka Törvénykönyvének szabályait a Mediaworks Zrt., mert nem kérte ki a munkavállalók képviselőinek előz...A szó elszáll az írás megmarad
Csaknem háromszázan szavalták együtt Ady Endre versét a magyar nyelv ünnepén a Debreceni Egyetem Aulájában. November 13...Tisztújító közgyűlés a Nagycsaládosok Országos Egyesületénél
Tisztújító közgyűlést tartott a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) április 23-án, amelyen új elnököt, új főtitkár...Sportban a legjobbak között
A Debreceni Egyetem két hallgatója, Senánszky Petra és Kosina Gergő is megkapta az Év Egyetemi Sportolója-díjat. Az int...CETA: nem kell több porhintés, ideje nemet mondani!
Lényegében semmi biztosítékot nem nyújt az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezménnyel (CETA) kapcsolatos aggályokal szem...Értéktárba kerültek az Őrvidék kulturális jellegzetességei
A burgenlandi magyarok lakta négy település, Felsőpulya (Oberpullendorf), Felsőőr (Oberwart), Alsóőr (Unterwart) és Őri...